Sarkad

Földrajzi elhelyezkedés Sarkad város Békés megye északkeleti részén, a Fekete-Körös jobb oldalán, a román határ mentén helyezkedik el. A megyeszékhelytől 30, Gyula városától 16 kilométerre található. Jellegzetesen mikrodomborzatú, területe számtalan régi és új folyómeder vonulattal szabdalt. Fő folyója a Fekete-Körös, illetve a Kopolya, a Gyepes és a Bárkás, melyek a települést több irányba átszelik. Jellemző állóvizei: az 1997-ben új formát és funkciót kapott Éden-tó, valamint a Gyepes kiöblösödéseként létrejött Széles-vízből kialakított, s 2001. évben átadott Éden-tó II. Mindkettő a település belterületén található. Sarkad városa megközelíthető közúton a megyeszékhely, Békéscsaba irányából Gyula és Doboz érintésével, megyén kívülről Debrecen irányából Sarkadkeresztúron át, valamint Románia felől Méhkerék és Újszalonta településeken keresztül. Ez utóbbi irányból a nap 24 óráján át nyitva tartó nemzetközi határátkelőhelyen is áthalad az utazó. A település vasúton az Alföld-Fiume vasútvonal részét képező Békéscsaba-Kötegyán vonalon is megközelíthető, mely a város délkeleti peremét érinti. Sarkadon két vasútállomás található: az egyik a Sarkad (nagyállomás) elnevezésű, míg a másikat Sarkadi Cukorgyár megállóhely néven ismerik. Vasúton Kötegyán állomáson át Vésztő, Szeghalom, valamint a romániai Nagyszalonta érhető el, ez utóbbi a vasúti határátkelő igénybevételével. Természeti adottságok, értékek A város közigazgatási területe 11.728,04 hektár. Ebből a belterület 79,1 hektár. A tengerszint feletti magassága 87-90 méter között változik. Évi középhőmérséklete 11 Celsius fok, az évi csapadékmennyiség 800 milliméter körüli. Gyakori a tavaszi belvíz és a több hónapos aszály. A város területe jellegzetesen alföldi, síkvidéki, folyókkal, holtágakkal, erekkel szabdalt. A hajdan volt nagy mocsári erdők jellegzetes növény- és állatvilága mára már eltűnt. A Fekete-Körös és az országhatárt átszelő folyók, erek szabályozásuk után (ez utóbbiak élővíz pótlás hiányában), pangó vízkészletükkel, kiszáradt medreikkel alig emlékeztetnek az egykori gazdag vízivilágra. A Fekete-Körös az ország egyik legtisztább vizű folyója, őshonos és telepített halfajokban rendkívül gazdag. A folyó partjai, a partmentén elterülő erdők különösen szépek. Sarkad talaja igen változatos, a savanyú öntésföldek, a mezőgazdasági talajok és a szikes területek egyaránt megtalálhatóak. Felszíni vízkészletét a csapadék és csorgalékvizek, valamint a Fekete-Körösből és a Bárkás vagy Kopolya csatornán mesterséges úton, időszakonként történő “átöblítések” biztosítják. A felszíni kutak vizei magas vas és nitráttartalmuk miatt nem hasznosíthatóak. A mélyfúrású kutak vize tűrést meghaladó arzéntartalma miatt ivóvízként csak korlátozottan használható fel. A város növényzetét zömében a körösvidék mélyfekvésű területeire jellemző őshonos fafajok, így a fűz, nyár, kőris, tölgy alkotják. A cserjék közül a kökény és a bodza található meg, a vízinövények közül pedig a nád, a gyékény, a sás, a mocsári nőszirom és különböző fűfélék. A Fekete-Körös menti erdők csapadékos időjárás esetén fajokban és tömegében is gazdag gombatermést kínálnak. A táj nagyvad állományát a dámszarvas, őz, vaddisznó, róka, apróvad állományát a mezei nyúl, fácán, fogoly alkotja. A vadállatok számára jó búvóhelyeket biztosítanak a folyók árterei, a remetei, a mályvádi és a fási erdők, a szétszórt kisebb facsoportok, cserjések. A víziszárnyasok közül említésre méltó a helyben is költő szürke gém, kiskócsag, szárcsa, kerceréce, valamint az átvonuláskor itt megpihenő nyárilúd, tőkésréce és dankasirály. A Gyepes folyó háborítatlan részein még megtalálhatóak az egykori mocsárvilág őshonos halfajai: a compó, a sárga kárász, a vörösszárnyú keszeg, a bodorka és a csík. A főbb, őshonos madárfajok: a szarka, a szajkó, a vetési varjú, a dolmányos varjú, a csóka, a vörösvércse, a kékvércse, az egerészölyv, a rétisas, a gébics, a vadgalamb, a balkáni gerle, a sárgarigó, a feketerigó, a seregély, a kuvikbaboly, a fülesbagoly, a zöldharkály, a tarkaharkály, a cinege, az örvösgalamb, a kakukk, a veréb, a fecske, a gólya, a fürj, a mezei pacsirta, a bíbic és a búbos banka. Településtörténet Sarkad területe a honfoglalás előtt is lakott hely volt. Ezt bizonyítják az eddig előkerült régészeti leletek. A bronz és a későbbi korok leggazdagabb lelőhelyének a Peckes-vár környéke bizonyult. Az erdélyi hegyekből elinduló Körös és Gyepes folyók magukba gyűjtve a források és erek vizeit, folyóvá duzzadva érték el Biharországot. A vízszabályozás előtti időkből ránk maradt térképeken látni, hogy az állandóan vagy időszakosan vízzel borított rész milyen nagy földterületre terjedt ki. Ez a földművelés helyett inkább az állattenyésztésnek kedvezett. Ha Sarkad nagy kiterjedésű határában a lápokból, erek által körülfolyt, kiemelkedett szigeteket végigjárjuk, megtaláljuk az őskori és a későbbi népesség telepnyomait. A honfoglaló magyarok Sarkadon való letelepedését bizonyítják azok a régészeti leletek, melyek Peckesvár körzetéből kerültek elő. Hogy mely törzs nemzetségei telepedtek meg itt, arról írásos emléket nem ismerünk. Beszélőek viszont a helynevek, a korán elpusztult, de a dülőnevekben megmaradt Árpád-kori falvak nevei. Sarkad határában a Peckes-vár közelében Nyék és Jenő törzs emlékét őrzi Nyék-puszta és Jenő-puszta. Sarkad fejlődését az 1241-es tatárjárás állította meg. Ekkor pusztult el Nyék és Jenő falu is, mely nem épült újjá. A megmaradt lakosok a pusztítás elől olyan helyekre húzódtak, melyek jobban védhetők voltak. Feltehetően Peckesvára is ekkor rongálódott meg annyira, hogy a későbbiekben csak őrtoronyként használták. Az ősi falut Bihar várhoz tartozónak tekintjük, a XII. század derekán adománybirtokként kapta a várnép eredetű Lél. Ezen Lél nemzetség utódainak tekintik magukat a ma is Sarkadon élő Leel-Őssiek. E név viselői minden században szerepeltek a település történetében. Sarkad a XIV. és XV. században oklevelekben is többször szerepel, melyek bizonyítják, hogy lakosainak száma folyamatosan növekedett, és a település gazdaságilag is gyorsabban fejlődött, mint a környező falvak. A XV. századi oklevelekben többször városként emlegetik Sarkadot. Hogy mikor nyerte el mezővárosi rangját, arra írásos anyagot nem találtak. Oklevélben Sarkadot mezővárosként először 1510-ben említik meg. A török veszedelem közeledtével a sarkadiak új “erősség” kiépítését határozták el, feltehetően közös megegyezéssel Sarkadi Boldizsárral, az akkori idők legnagyobb helyi földbirtokosával. Az ő kastélyát vélték legjobban védhetőnek, melyet a Gyepes folyó ölelt körül. A megerősítési munkálatokhoz 1516-ban fogtak hozzá. A földvárrá való átalakítás három időszakát jegyezte fel a történelem. Az első időszak 14 évig tartott. A vár erődítési rendszere főként a természeti adottságokra épült. A várhoz őrtornyok is tartoztak. A sarkadi földvár megerősítési munkálatait siettette az 1514-es parasztháború. A dél-bihariakkal együtt a sarkadiak is harcba szálltak Dózsa oldalán. A Mohács utáni új helyzetben Magyarország önállóságának fennmaradását az Erdélyből elindult Szapolyai János támogatásában vélték. A hatalmi határok pontosan nem alakultak ki ebben az időben, eleinte Sarkad is olyan senkiföldjén terült el, melyet mindenki igyekezett megsarcolni. Sarkad először 1571-ben került török kézre, öt évvel később, mint ahogy Gyula vára elesett. A sarkadi földvár első kapitánya Sarkadi Boldizsár lett, akit fia, Farkas követett. Az ő irányítása mellett folyt 1566-tól 1571-ig a megerősítés második szakasza. 1596-ban a fejedelem hajdúkkal erősítette meg a várat. A reformáció a hajdúk révén korán eljutott Sarkadra. 1552-ben Dévai Bíró Mátyás, 1553-ban Szegedi Kiss István a sarkadi prédikátor. 1600 februárjában a sarkadi hajdúk nagyvárad védelmére siettek, s ezt a gyulai törökök megtudták. A befagyott tó jegén (mely a gyulai vár északi sarkáig terjedt) könnyen átjutottak Sarkadra, s az ottmaradt kevés várőrséget és a lakosság egyrészét (mintegy 400 főt) lemészárolták. E tömegsírt a református templom szomszédságában találták meg. 1604-ben Bocskay István fejedelem ismét hajdúkkal erősítette meg Sarkad várát. Ez időben Dormán Péter volt a várkapitány, akinek még ma is határrész őrzi nevét. 1620 és 1659 között Csatári János és hasonló nevű fia volt a várkapitány. A fejedelemség védelmének növelése érdekében I. Rákóczi György Sarkad várának megerősítését rendelte el 1636-ban. Ez az erődítési munkálatok harmadik szakasza, mely nyolc évig tartott. Rákóczi 1644 július 9-én több sarkadit nemességgel jutalmazott, és e naptól nevezhetjük Sarkadot hajdúvárosnak. A hosszantartó háború a fejedelemség gyengüléséhez vezetett, és Sarkad is végleg török kézre került 1660-ban. Sarkad Nagyváraddal egyidőben szabadult meg a töröktől, ezt követően viszont a Habsburg uralom következett. II. Rákóczi Ferenc 1703-ban történt zászlóbontása ismét reményt ébresztett a sarkadiakban. Hozzákezdtek öreg váruk kijavításához, és a bihari gyűlésen ismertté vált Szabó Sándort választották meg várkapitánynak. Még 1703 nyarán 300 sarkadi hajdút küldtek Rákóczi seregébe. Szálka is volt a sarkadi vár az aradi császáriak szemében. Parancsnokuk a rácok biztatására ágyúkkal és hadinéppel jól ellátva rohamozta meg 1707. február 13-án a sarkadi várat, ám Szabó Sándor e támadást visszaverte. 1709-ben a sarkadiak között kolera tört ki, és az aradi rácoknak sikerült a várkapitányt foglyul ejteni. 1711. január 11-én a sarkadiak különbékét kötöttek a Nagyváradon székelő Lőwenburg császári ezredessel. Sarkad várát és a környező lakóépületeket még ebben az évben földig lerombolták. A lakosság a mocsár és erdők világába keresett menedéket. Ezt használta fel a gyulai új földesúr, Harruckern báró, hogy birtokához csatolhassa a sarkadi tó területét. Bármilyen eredetű volt is Sarkad mezővárosi jogállása, minden vita ellenére a XIX. századig megmaradt. Sarkad város pecsétje 1677-es keltezéssel a mezőváros előjogait mutatja. Sarkad gazdasági fejlődését lassította a Gyepes és a Körös folyók gyakori kiöntése. A gátak építése 1777-ben kezdődött, de csak a XIX. század második felében rendeződött megnyugtatóan a vízszabályozás. 1799-től Sarkad új földesura Almássy Ignác lett, akinek utódai 1945-ig itt maradtak. Az iparosok és kereskedők létszáma állandóan nőtt. 1836-ban kísérleti jelleggel cukorgyár létesült Sarkadon. A nemzeti megújulás reform mozgalma Sarkadon is éreztette hatását, 1848-ban a helyi nemzetőrök (119 neve ismert) a különböző csatatereken derekasan helytálltak. Világostól a fegyvert letévő honvédek többsége Nagyvárad helyett Zerinden keresztül, a sarkadi fogolytáborba került. Az ide érkező nemzetőröket és vezetőiket a mostani katolikus templomnál lévő téren fogadták a sarkadiak. A foglyok többségét itt szabadon engedték. A magasabb rangú tiszteket az Almássy kastélyban szállásolták el. Köztük volt Nagy-Sándor József és Knézich Károly tábornok is, akiket később Aradon kivégeztek. 1866. május 1-én tűzvész pusztította el a város központi részét. A leégett házak száma 73, s közte volt a református templom is. A városháza is leégett, az itt őrzött iratokkal együtt. 1869-ben alakult meg a 48-as és Függetlenségi Népkör. Díszelnökének Kossuth Lajost választották meg. Kossuth száműzetéséből küldött köszönőlevele a II. Világháború idején pusztult el. Fiai két alkalommal is voltak Sarkadon. Sarkad mezővárosi jogát 1887. április 25-én vesztette el. A századforduló idején is tartott a gazdasági fellendülés. 1904-ben cserép és téglagyár létesült, 1909-ben a Sarkadi Gazdasági Takarékpénztár is megkezdte működését. 1910-ben beindultak a cukorgyár építésének munkálatai. A trianoni békeszerződés új helyzetet teremtett a térségben. Sarkad határmenti község lett. A tanácsrendszer bevezetésével, illetve a megyerendszer korrekciójával 1950. március 15-én megszűnt Bihar megye, azóta Sarkad Békés megyéhez tartozik. Városi rangját 1989. március 1-én kapta vissza.